Hát igen, ez egy jó kérdés.

Nehéz. Méghozzá elég nehéz. De szerencsére – így vagy úgy – mindenképpen végigmegyünk rajta. Csak ugye éppen az a nem mindegy, hogyan.

A kérdés ugyanis sokkal inkább az,

hogy vajon az út nehezebb-e, vagy az annak való ellenállás. Van fogalmad róla, hogy mennyi energiádba kerül nap mint nap megjátszani azt a valakit, aki akkor vagy, amikor kilépsz a szobád vagy a lakásod ajtaján? Hogy mennyi energiát égetsz el azzal, hogy magadnak is hazudsz? Amikor ellenállsz annak, aki valójában vagy? Amikor mást vádolsz magad helyett valami olyanért, ami ellen csakis te tehetnél? Tudod, hogy ez mennyi energiát emészt fel?

Majdnemhogy az összeset.

Különben miért fáradnál el olyankor is, amikor nem is mozogsz aktívan, ellenben miért nem fáradsz el akkor, amikor órákon át kirándulsz a természetben? Mi fáraszt le jobban: az önmagadnak való folyamatos hazudás és agyalás, vagyis a félelmeid elkerülése, vagy pedig a velük való szembenézés? Mi a nehezebb: felmenni a padlásra és rendet rakni, vagy éveken át menekülni a feladat elől? Csak mert az egyik egy néhány napos mozgás, miközben sok öröm és valamennyi bánat ér az emlékek miatt, a másik viszont több évnyi percrengeteg, amiben menekülsz önmagad – az emlékeid – elől.

Ha tudod, hogy mi a megoldás,

vagyis ha ott van a recept az orrod előtt, akkor nem egyszerűbb „megfőzni” az ételt az alapján, mint azon keseregni, hogy mennyire éhes vagy? Persze tudom, hogyan működik a többségünk, és hogy az előbbit felelősségvállalásnak hívják, az utóbbit pedig menekvésnek – a valóság megélése elől. És azt is tudom, hogy mi lenne a drága egónkkal, ha nem drámázhatna, vagyis ha az élet valóban annyira egyszerű lenne, hogy egyszerűen „csak” azt csináljuk, amit „kell”, és nem azon gondolkozunk, hogy miért pont velünk történik az a sok „rossz”.

Vigasztaljon, hogy a legtöbb ember ugyanilyen:

ha minden közül lehet bármit választani, akkor azon fog keseregni, hogy miért bünteti a sors azzal, hogy választania kell. Hogy miért nem lehet végre egyszer könnyebb. Hogy miért nem lehet simán „csak” boldognak lenni.

Hát kedves barátom, lehet.

De az ott kezdődik, hogy felállsz, kipakolod a padlást, közben pedig rájössz, hogy összességében sokkal kevesebb energia felelősséget vállalni a valóságodért, mint menekülni előle. És, ahogy minden, ez is „csak” egy döntéssel kezdődik.

De a döntés a tiéd.

Örülnék a véleményednek!
Kommentelés itt: Facebook-bejegyzés
(feliratkozás szintén)