Képzeld el,

ahogy egy kellemesen napos, de persze nem 38 fokos délutánon üldögélsz a teraszon. Tegyük fel, hogy éppen a nyaralás közepén jársz, és már leengedett a hétköznapok stressze, a gyerekek pedig épp lementek a pároddal a közeli tóhoz, úgyhogy te a kedvenc italodat szürcsölgeted a finom ebéd után, elégedetten kinyújtott a lábakkal.

Aztán felfedezel az égen egy felhőt,

és elmosolyodsz. Visszagondolsz az elmúlt hetek hajtására, hogy szabadságra mehess, aztán a gyerekeidre, akiket annyira szeretsz, végül pedig az egész életedre. Ami alapvetően egy merő küzdelem és feszültség, de éppen ezért is érdemled meg most ezt a végtelen elernyedést. Megdolgoztál érte, és most úgy érzed, hogy a tiéd a világ. A szellő kellemesen fújdogál, a gyerekek viháncolása csak a távolból hallatszik, az italod és az ebéd hatása pedig éppen annyira zsibbasztott el, hogy elérd a majdnem tökéletes állapotot.

Aludj el.

Hunyd be a szemed, és álmodd meg azt a valóságot, amit csak szeretnél. Engedd meg magadnak azt a luxust, hogy itt és most bármi lehessen belőled. Akár az, ami gyerekkorodban lenni szerettél volna, akár a kedvenc színészed, akár egy múltbéli vagy jövőbeli alak. Bárhol: itt a Földön, vagy akár egy másik bolygón vagy Univerzumban. Ennek a képzeletbeli életednek csakis a fantáziád szab határt, úgyhogy ne félj kellően merészet álmodni, és repülj csak oda, ahová szeretnél, azzal, akivel csak szeretnél, és élj le egy életet ott, ahol csak szeretnéd.

Ha most jobbra fordítod a fejed,

akkor már látnod kell a régi barátodat, aki elkísért téged az utazásra. Máris kezd világosabbá válni a kép, és felismered, hogy egy hatalmas csarnokban vagytok, ahol tobzódnak a hozzád hasonlók, és mindenki remegő gyomorral, izgatottan várja a check-in-t. Mint a reptéren, az utazás előtt. A többségük mellett ott van egy barátja, aki nyugtatja őket, mert meglehetősen idegesek, mintha csak most ülnének először repülőn. Nem messze tőled látsz egy alakot, aki magában motyogva újra és újra végigfuttatja, hogy mit is szeretne megnézni utazás közben, miközben tőled balra egy nő éppen a lányát győzködi arról, hogy vigyázzon magára, és térjen vissza egyben.

Te mire gondolsz most?

Nem vagy ideges cseppet? Megvan a listád, hogy mit szeretnél megnézni? Nézz rá a barátodra, és máris megnyugszol. Ő csak nemrég tért vissza, de látod az arcát? Látod azt az igazán boldog mosolyt és magabiztosságot, amit te még nem érzel, mert te még nem jártál ott? Hallod magad, ahogy feszülten kérdezgeted őt, ő pedig mindenre csak bólogat, néha még fel is nevet, azt mondva: „Ne izgulj, nem lesz semmi baj!”

Most te kerülsz sorra.

A hölgy a pultnál monoton hangon ledarálja neked a szabályokat, te pedig bőszen bólogatsz, de a gyomrodban egyre nő a feszültség. De ez jó izgalom, és te is tudod, hogy semmi rossz nem történhet, hiszen ismersz másokat, akik már szintén jártak ott, és mind csupa jó emlékkel tértek vissza. Így hát átlépsz a kapun, majd követed a padlóra festett sárga vonalat, ami egy ajtóhoz vezet. Veszel még egy mély levegőt, majd lehúzod a kártyádat, és az ajtó kinyílik.

Felsírsz.

Hangosan, megijedve attól a fényes valamitől, amibe megérkeztél, de amint hozzáér a bőrödhöz az a kedves valaki, és végigsimítja az arcod, kicsit megnyugszol. Nem tudod, hogy ki ő, és hogy kerültél ide, de már nem úgy félsz, ahogy korábban, hanem tele vagy vágyakkal és izgalommal. Végre megérkeztél! Úgy elmondanád nekik, hogy mennyire hálás vagy ezért, de csak sírás jön ki a torkodon. Na nem baj, majd holnap! Vagy holnapután.

Már 40 éves vagy.

Rég elfelejtetted az egykori check-in pultot, a barátodat, és a listát is arról, amit meg szerettél volna nézni. De időd sincs erre: még be kellene fejezned ezt a munkát, aztán irány haza, be az autóba, és indulás nyaralni – úgy megérdemled már. Csak ne legyen dugó odafelé, de már ez is mindegy, csak érjetek oda egyben, és végre legyen egy nyugodt pillanatod.

Ugye tudod, hogy mi következik most?

Mert körbeálmodtad magad, és amikor felriadsz ott a tornácon, lesz talán 10 másodperced arra, hogy megtartsd ezt az álmot, és aztán 40 éved arra, hogy az út végén már ne úgy kelljen visszamenned a kijáraton, ahogy a bejáraton jöttél – hogy azt sem tudod, mi történik veled.

Menj vissza mosolyogva és boldogan, ahogy a barátod. Az időből ugyanis sosincs kevés – csak a tettekből.

Örülnék a véleményednek!
Kommentelés itt: Facebook-bejegyzés
(feliratkozás szintén)