Van, amikor életünk eseményei besűrűsödnek,

és nem látunk ki belőlük. Van, amikor jelzéseket kapunk, és érezzük, sőt tudjuk, hogy mit kellene tennünk, de közbeszól a „racionális” ész, és felülírja ezt, hiszen „az lehetetlen!”.

Félsz megtenni?

Nem baj. Nem kell mindig a belső megérzésre hallgatni, mert az is tévedhet – legalábbis könnyebb ezt gondolni. Csak éppen ha éhes vagy, akkor eszel, ha szomjas, akkor pedig iszol – van más választásod? Ha viszont egy komplexebb döntés kell meghozni, és az azt követő cselekedetet végrehajtani, akkor miért gondolkozunk másképp? Gondolj csak bele, milyen lenne, ha a racionális ész felülírná a szomjúságod, és azt mondaná: „Miért igyak, ha úgyis újra szomjas leszek?” – és aztán inkább nem is iszol.

De nem teszed ezt.

Iszol, és kész. Eszel, és kész. Lélegzel, és kész. Aztán jön egy helyzet, hogy elvállalj-e egy másik munkát, ami ideális lenne számodra, vagy felhívj egy régi barátot, aki eszedbe jut, és máris hezitálsz. Átgondolod, és azt mondod: „Á, inkább nem!” Miért? Miért nem fogadod el az állást? Miért nem hívod fel a barátod?

Miért nehezíted meg az életed?

Ha érzed és tudod, hogy mi a helyes döntés, miért a „körülmények” és „mások” döntenek helyetted? Miért ringatod magad abba az álomba, hogy a felelősséged átpasszolod magadban valaki vagy valami másnak, és a körülmények áldozatának kiáltod ki magad, megúszva az ismeretlen kockázatát? Félre ne érts, ha mérlegelsz, és a másik állás esetleg több teherrel vagy kevesebb pénzzel jár, az más kérdés, de ugye általában nem ez történik?

Amikor ott az érzés,

hogy „ez kell!”, azt miért nyomod el? Miért írod felül egy „racionális” döntéssel? Miért félsz megtenni? Miért nem hallgatsz a megérzéseidre, amik általában jelzik, hogy mi a teendő, és miért mindig utólag vagy okos, amikor megbánod, és egy még mélyebb önsajnálatba merülve azt mondod: „Meg kellett volna tennem!”?

„Volnából” nem épülnek várak.

A „volna” csak arra jó, hogy rúgj egyet magadon lefelé, és tovább gyengítsd magad, aminek csak egyvalaki örül: az egód, aki ezáltal megkapja a megfelelő „törődést”. Minden menekülés, minden meg nem hozott döntés egy szép adag elnyomott vagy magadba fojtott energiát jelent, ami remek táplálék az ego számára, és minél több ilyennel rendelkezel, annál tovább élteted az álomvilág-valóságot.

Miközben a megoldás végig ott van az orrod előtt! Miért csak utólag ismered fel?

Örülnék a véleményednek!
Kommentelés itt: Facebook-bejegyzés
(feliratkozás szintén)