Kilépnél,

de nem mersz, vagy maradnál, de csakis mások miatt? Fel akarod adni, mert eleged lett?

Hányszor tetted már fel magadnak a kérdést,

hogy miért vagy itt? Hogy mi értelme az életnek? Hogy miért szenvedünk, ha egyszer minden adott lenne ahhoz, hogy sokkal jobb életünk lehessen? Hogy miért mások miatt olyan rossz neked, és mikor jön már el az a pont, amikor végre neked lesz szerencséd? Amikor a te életed fordul jobbra? Amikor te jössz ki a gödörből?

Hát most.

Szó szerint most. Nem akarlak feltartani, ha mennél, hiszen ez a te döntésed, de viszont az is a te döntésed, hogy milyennek éled meg a saját életed. Óh, tudom, rossz helyre születtél, de ugye tudod, hogy születhettél volna a középkorba is, például rabszolgának? Az jobb lenne? Sőt, szerintem még manapság is vannak rosszabb életkörülmények, mint a tiéd. Vagy esetleg testi fogyatékosságod van, ami igazságtalan? Mennyivel lenne szerinted igazságosabb egy olyan élet, ahol meg sem születsz? Gondolj csak bele, hogy nem létezel. Nem jössz a világra, vagyis nincs ez az egész „színház” körülötted, így pedig nem is lehet rossz neked – viszont jó sem! Mégis ki az, aki először nem akar fagyit kérni, mert minek, majd miután mégis kér, sőt, még az ízt is ő választja ki, eldobja, mert azt mondja, hogy ez mégsem jó? Kérj akkor másikat! Vagy egyél palacsintát! Ki fog helyetted választani?

De azt is el tudom képzelni,

hogy mély bánat gyötör. Hogy elvesztettél valakit, és nem találod a kiutat. Vagy halálos beteg vagy. Vagy csak meguntad ezt az egészet, ahol nem terem babér neked. Ez esetben viszont van egy javaslatom: egyél egy fagyit, és ha utána sem érzed magad jobban, még mindig ehetsz egy palacsintát. Aztán egy lángost, egy jégkrémet, utána pedig ihatsz egy jó sört vagy koktélt. De ha már befizetted a nyaralást, mégis miért károgsz a kellős közepén csak azért, mert esik az eső, ahelyett, hogy megpróbálnád kihozni belőle azt, ami benne lehet? Mit veszíthetsz?

De még ennél is hasznosabb,

ha megérted, hogy az életnek valójában nincs is értelme. Éppen úgy, ahogy ennek a kijelentésnek sincs sok értelme, hiszen mi értelme valami olyat csinálni, aminek az ellenkezőjét is csinálhatjuk, hiszen mi döntünk el mindent, ami az életünkben történik? Mi értelme így eljátszanunk azt, hogy a körülmények áldozatai vagyunk? Tényleg azok vagyunk? Ki kényszerített rá, hogy megszüless? Arra ki kényszerít, hogy az legyen a munkád, ami? A körülmények, vagy mégis micsoda?

Változtass rajtuk!

Nem azt mondom, hogy nem kell dolgozni, vagy nem kell etetni a gyerekeket, és még csak azt sem mondom, hogy az enyém életem állása, amivel maradéktalanul elégedett vagyok. Azt mondom csak, hogy ezek döntések, amiket meghozunk, esetleg akár egy nagyobb „jó” érdekében, de ha már meghoztuk őket – hiszen a munkaszerződésed biztosan nem más írta alá – akkor nem sokkal egyszerűbb a célt látni a szemünk előtt, mint az esetlegesen „kellemetlen” eszközt, amivel elérjük azt? Tudod: valamit valamiért.

Felelősségvállalás.

Ez a kulcsszó. A félig töltött pohár lehet félig teli és félig üres. De miközben az egyik ember egy fél pohár vizet lát, amivel a szomját olthatja, a másik egy fél pohár levegőt, ami nem jó semmire. De, jó: éppenséggel néhány másodpercnyi – egy fél belégzésnyi – életre. Nem igazán szeretném megélni azt, amikor már annyira tönkretesszük a bolygónkat, hogy a tiszta víz és a tiszta levegő is komoly érték lesz, de akkor legalább megtanuljuk, hogy mennyit is ér egy fél pohár víz – mindkét szemszögből.

Szóval: miért is ne éljük meg az életet,

ha úgyis csak annyi az értelme, hogy élünk, és akármilyen döntést hozhatunk, azt egyedül a képességeink, de leginkább a félelmeink határolják be? A legszebb az egészben, hogy akár haza is mehetünk a nyaralás kellős közepén, de én garantáltan biztos vagyok benne, hogy amint otthon leülsz a kedvenc foteledbe, máris felteszed magadnak a kérdést: akkor mégis miért fizettem ki, és miért mentem el?

Örülnék a véleményednek!
Kommentelés itt: Facebook-bejegyzés
(feliratkozás szintén)