Földi „valóságrendszerünk” elég sok érdekes szabállyal rendelkezik,

a legalapvetőbb – és számunkra leginkább hasznos – szabályokról mégis valahogy mindenki megfeledkezik. Sokan pedig még csak nem is tudnak ezekről, és ha esetleg néhanapján tapasztalják is a működésüket, akkor sem tulajdonítanak neki jelentőséget, hanem elintézik annyival, hogy véletlen – vagy még annyival se.

Pedig ezek a szabályok mindenkire érvényesek,

így akár mindenki életét jobbá tehetnék, ha tudatosan használnánk őket. Tegyük most félre a hatalom érdekét, hogy miért is nem tudunk ezekről, mert ez csak kifogás. Tanulni és fejlődni igenis mindig lehet, és manapság az internet segítségével már akármilyen információ elérhető. Ezek a gyakorlatok és megfigyelések pedig már évezredek óta léteznek, sokuk még a vallási tanításoknak is részei – még ha a régi nyelvezet vagy az összetett szimbolika miatt nehezen is érthetőek.

Vegyünk egyet ezek közül,

amit megpróbálok egyszerűen elmagyarázni: amit adunk, azt vissza is kapjuk. Még szólás is létezik rá: „amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten”. A szólás értelmezése persze megragad a felszínen, miszerint ahogy mi viselkedünk másokkal, úgy fognak mások is viselkedni velünk, azonban van ennek egy mélyebb rétege is. Ez pedig arról szól, hogy ha önzetlenül, másokért teszünk, azzal önmagunkat szabadítjuk fel. Megközelíthetjük az egészet a karma szemszögéből is, de az alapvető lényegen ez sem változtat – mert mindez csak hitrendszer kérdése. Egy biztos: minél önzetlenebb a tett, vagyis minél inkább valaki más céljait tartjuk a szemünk előtt, annál több tehertől szabadulunk meg. Ezzel ugyanis feloldjuk magunkban az önzést, lebontva a félelmek uralta elvárásainkat magunkkal szemben.

Ezért adakozunk,

ezért végzünk önkéntes munkát, ezért segítünk a szeretteinknek, vagy akár vadidegeneknek is. Mert egyértelműen és kérdés nélkül jó érzés. Felszabadító. Az önzetlen adás az egyike azon cselekedeteknek – a gyógyítás mellett – amit nem lehet hátsó szándékkal végezni. Ha valaki pénzt ad egy rászorulónak, akármilyen kevés is az, segítség. A semminél bármi több, így még akkor sem kell kínosan éreznünk magunkat, ha adhatnánk többet is – hiszen a lényeg, hogy adtunk! Az „adománynak” még csak kézzelfoghatónak sem kell lennie, mert egy kedves szó, egy őszinte mosoly ugyanúgy megváltoztathatja valakinek az életét. Sosem tudhatod, hogy nem éppen a Te segítséged járul hozzá valami nagyobb dologhoz. Bármilyen tettből válhat indító „szikra”!

Mert egyek vagyunk.

Az Univerzum minden apró darabkája összefügg, és hatással van egymásra – még ha nem is értjük ezt. Akár egy apró figyelmesség is letéríthet valakit egy útról, és „jó” irányba terelhet, aminek a végén – talán éppen miattad – eléri azt, amire nagyon vágyott. Hány, de hány ilyen történetet ismerünk, és veled is biztosan megtörtént már, hogy a semmiből valaki éppen ott és akkor tett vagy mondott valamit, ami továbblendített téged. Az ember néha még úgy is érzi ilyenkor, mintha a „sors keze” avatkozott volna közbe.

Amikor önzetlenül adunk, fenntartjuk a tiszta „áramlást”.

Nem vagyunk gátak az Univerzum összefüggő, „Mindenség-gépezetének” működésében, vagyis hagyjuk, hogy az (részben) rajtunk keresztül nyilvánuljon meg. Részt veszünk az „áramlásban”, az Univerzum „nagy játékában”, ahol minden és mindenki hatással van mindenre. De továbbmehetünk még eggyel is: mivel minden összefügg és együvé tartozik, voltaképpen ilyenkor saját magunknak adunk, azt egy látszólagos másikon keresztül visszakapva.

Én most ennek felismerését adom nektek.

Ha ez megindít valamit benned, adj te is: azt, amit jónak látsz, és annak, akinek csak akarod. Persze tudom, hogy felnőttként okosabbak vagyunk annál, mint amennyire bátrak, és ezek itt mind csak szavak, de bármikor tettekké változtathatóak, ha készen állsz rá. Adj hát!

Örülnék a véleményednek!
Kommentelés itt: Facebook-bejegyzés
(feliratkozás szintén)