A minap hallgattam egy rendkívül „érdekes” előadást az interneten.

Hagyjuk, hogy kiét és melyiket, de tökéletes példa volt arra, hogyan képes az ember a hitével hegyeket mozgatni. Hogyan képes a maga által konstruált elméletekkel és történetekkel embereket meggyőzni, akik aztán ezt az átvett hitvilágot tovább terjesztik.

Ehhez még csak nem is kell feltétlenül spirituális témakörben keresgélni,

hiszen a politika ugyanez. De a vallások is, gyakorlatilag egy kaptafa. Egy hihető, de nehezen ellenőrizhető háttértörténet, az arra épülő eszme, ami nem árt, ha valamilyen alapvető logikát sem nélkülöz, és aztán jöhet a kiválasztottak csoportja, amibe a hívők természetesen beletartoznak (de senki más nem!), végül pedig a megváltás ígérete. Ismerős?

A fent említett előadást hallgatva elszégyelltem magam.

Több okból is. Egyrészt az oktatási rendszer hiányosságai miatt, ami éppen csak a legfontosabbat, a kritikus gondolkodást nem tanítja meg – szemben a sok értelmetlen, az interneten fél perc alatt lekereshető tudással. A másik ok viszont a párhuzam felismerése aközött, amiről éppen írok, és aközött, amit egyébként csinálok. A víz és a bor.

Merthogy gyakorlatilag ugyanazt csinálom, amit kritikával illetek.

Igen, elméleteket gyártok és terjesztek, és hiába ámítom magam azzal, hogy részemről ez csak önkifejezés, sőt, hiába hiszem el teljes meggyőződéssel, hogy a szándékom tiszta, mégis mások életét befolyásolom vele – a mérték teljesen lényegtelen. Elmondhatom ezeregyedszer is, hogy kételkedj bennem, hogy ne higgy el mindent, amit hallasz, és csak azt tedd belőle magadévá, amit igaznak vélsz, de ha hinni akarsz benne, hinni is fogsz. Hiszen én is ezt teszem, éppen ettől vagyok hiteles.

Nem különbözöm azoktól, akikről írok.

Belőlem egyszerűen csak más árad, én szimplán csak másokhoz szólok, a mondanivalóm viszont ugyanúgy egy eszme körül forog, ami az olvasóknak, mint a kiválasztottak csoportjának szól, a megváltás ígéretével. Csakhogy az én igazam semmivel sem „igazabb” másokénál – csak más. Nem ítélkezhetek más szándékáról, mert azzal a magaméról is ítélkezem.

Most megfoghatnám ezt a bejegyzést, és úgy ahogy van, törölhetném, de akkor sem te, sem én nem tanulnánk belőle semmit – az elfogadás fontosságáról.

Örülnék a véleményednek!
Kommentelés itt: Facebook-bejegyzés
(feliratkozás szintén)