Kezdjük azzal, hogy elkülönítjük a valóságot az arról alkotott értelmezésünktől.

Valóságnak egyébként a tudatunktól függetlenül létező – vagy létezett – dolgok összességét nevezzük, beleértve annak szabályait és törvényszerűségeit. A valóságról alkotott értelmezésünk pedig nem más, mint ahogyan a valóságot magunkban lefordítjuk. A valóság objektív, vagyis tőlünk függetlenül „fix”, a róla alkotott véleményünk pedig szubjektív, vagyis hozzánk képest relatív.

A valóságot néha tényként kezeljük,

noha a tények feltételezik a bizonyíthatóságot is. A tudományos közösség viszont azt is elfogadja tényként, ami kísérlettel vagy kutatással alátámasztható, még ha nem is feltétlenül bizonyítható. Tehát, akármilyen furán is hangzik, a tények végső soron részben emberek véleményén alapulnak, és időben változhatnak. Miközben a valóság elvileg „fix”.

Vajon függetleníthető a valóság az érzékelőtől?

Mivel az állítás az, hogy a valóság a tudatunktól függetlenül létezik, a válasz igen lenne, viszont tudat nélkül nem vagyunk képesek érzékelni a valóságot, így megvizsgálni vagy bebizonyítani sem. Vagyis fura helyzetbe kerülünk, hiszen egyáltalán nem lehetünk biztosan a létezésében. Elfogadom, hogy többek szerint ez csak játék a szavakkal, de akkor ülj le szépen, és gondold végig, miben lehetsz biztos azon kívül, hogy létezel. Hosszú menet lesz, sok sikert kívánok hozzá, a végeredményt azért elárulom: semmi másban.

Létezik-e valóság megfigyelő nélkül?

A kvantummechanika tudománya arra jutott, hogy az elemi részecskék szubatomi szinten egyszerre mutatnak mind hullámszerű, mind pedig részecskeszerű tulajdonságokat, és éppen a mérés (megfigyelés) hatására kezdenek „anyagi” módon viselkedni. Magyarul a mérés ténye határozza meg az eredményt. Nem kevesebbről beszélek ám, mint a valóságunkat felépítő részecskékről, ebből pedig az következik, hogy a valóságunk is megfigyelés függvénye. Annyira de annyira objektív, hogy végül hozzánk, a megfigyelőhöz képest relatív. Ez persze már nagyon elméleti szint, hiszen a részecskék sem vehetnek fel akármilyen állapotot, hanem csak a saját tulajdonságaiknak megfelelőt, az elv viszont egyértelmű.

Itt pedig átkapcsolhatunk a nyitó gondolatra,

vagyis a valóság és az arról alkotott értelmezésünk elkülönítésére. Tényleg különbözőek? Ha a tények valójában (részben) véleményeken alapulnak, a valóság pedig csak elméletben függetleníthető a megfigyelőtől, és elviekben még ahhoz képest is relatív, akkor hogyan?

Most egy éles váltás következik,

a fentieknek ugyanis van egy másik olvasata is. Jöjjön tehát egy lassú és mély belégzés, és térjünk vissza a hétköznapi valóságba. Az indító gondolatom leírásának ugyanis az volt az oka, hogy sokan képtelenek függetleníteni a véleményüket – vagyis az értelmezésüket – a tényszerű valóságtól. Vannak, akik számára a saját gondolatuk egyenesen „tény”, még akkor is, ha az még a valóság próbáját sem állja ki. Teszik és tehetik mindezt azért, mert jobban hisznek másoknak (végső soron: maguknak), mint a tudománynak. Erre szoktuk mondani, hogy véleménybuborékban élnek, csakhogy van egy kis gond: mi is.

A laposföld-hívő ugyanazon elvek szerint hisz egy internetes oldalnak,

ahogy egy másik ember  tudománynak. Az egyik ember úgy hisz a kedvenc politikai pártjában, ahogy a másik az ellenkezőben. Bármennyire is próbálsz tárgyilagos és „objektív” lenni, végső soron ugyanúgy csak egy véleménybuborékban élsz, mint bárki más. Azt most hagyjuk, hogy kinek a véleményvalósága hülyeség és kié nem, mert ez csak vélemény, vagyis elvi szinten csakis értelmezés kérdése. Ítélkezni meg teljesen felesleges. Mások vagyunk, másképp gondolkodunk, és mindenkinek más a fontos.

Egyvalami viszont még ennél is fontosabb:

annak megértése, hogy a saját valóságunk a saját hitünkön alapul – hiszen végső soron bennünk csapódik le. Ha képesek vagyunk tudatosítani és elfogadni, hogy a valóságunk hozzánk képest relatív, és bizony a véleményvalóságunkat éljük, akkor rögtön tehetünk is még egy lépést, és ki is használhatjuk ezt. Ha már úgyis ezt csinálja mindenki tudattalanul, miért is ne turbózhatnánk fel a valóságunkat tudatosan? Mi számít a nap végén: az, hogy a (külső) valóság milyen, vagy pedig az, hogy ezt belül hogyan éled meg?

Higgy, amiben csak akarsz,

és ezt nem ráhagyóan, hanem éppenséggel felszólításként mondom. Színezd ki a valóságod! Ha az hoz megnyugvást, akkor higgy a halálon túli életben, vagy éppen a háttérhatalomban, a pénz mindenhatóságában, de akár még a lapos Földben is – teljesen mindegy. Ha valami nyilvánvalóan nagy hülyeségben hiszel, akkor úgyis szembesít vele a „közös” valóság, kivéve persze, ha nem találkozol ellentétes véleménybuborékkal – vagy igazán erősen hiszel a sajátodban.

Csak közben azért tartsd tiszteletben és fogadd el mások hitét is!

Az csak egy másik buborék. Se nem jobb, se nem rosszabb, mint a tiéd – csak más. Ha ugyanis véletlenül összekevered a tényeket a saját véleményeddel, és még bele is állsz ebbe, akkor könnyedén a végleg kettészakított társadalmak tehetetlenségi fokára juthatunk. Elég nagy a bolygó mindenki véleményvalóságának, és felesleges végignéznünk, ahogy a többfelé szakadt „igazságok” végül legyőzik egymást, és kiirtanak mindenkit.

Ha gondolod, esetleg alkalmazd az én módszerem:

hogy minden csak egy történet. Bárki valósága. Sőt, még maga a valóság is. Mint fentebb írtam, a létezésen kívül semmiben nem lehetek biztos, a valóság elviekben hozzám képest relatív, a tények meg részben vélemények. Ha megfelelő rendszerbe rendezem ezeket, és képes vagyok kellő meggyőződéssel hinni benne, akkor úgyis valósággá válik számomra. Hogy miért? Na vajon miért? Vagy még inkább: miért ne?

Örülnék a véleményednek!
Kommentelés itt: Facebook-bejegyzés
(feliratkozás szintén)