Önmagamhoz beszélek.

Minden cselekedetem önmagamért van. Önmagamat ébresztem. Önmagam tükröződik mindenben. Önmagamért létezek. Önmagamat programozom. Önmagamat zártam be ebbe a buborékba, amit valóságnak hívok.

De önmagam vagyok a kijárat is!

Ahogy a béklyókat magamra aggattam, pontosan úgy le is lehet azokat venni. Egyesével, fordított sorrendben. Csak felismerni nehéz – de nem lehetetlen. A buborék olyan, mint egy inkubátor, amit én építettem magamnak, hogy aztán önként belefeküdjek. De amint elindul a műsor, többé már nem akar elengedni, és minden alkalommal, amikor csak teheti, foggal-körömmel kapaszkodik belém, és visszahúz. Ilyen az inkubátor természete.

De én építettem, és én felelek érte.

A végső irányítás csakis az enyém, még ha ez annyit is jelent csak, hogy kikapcsolhatom. Ha megteszem, persze megszűnik a lélegeztetés, én pedig belehalok, de ez nem számít, mert úgyis csak látszólagos. Én mindig is léteztem, és mindig is létezni fogok. Az inkubátor valósága csak egy a gondolataim közül, és a valóságba való feltétel nélküli révedésem is csak illúzió.

Mert ha kinyitom a szemem, úgyis felébredek.

Örülnék a véleményednek!
Kommentelés itt: Facebook-bejegyzés
(feliratkozás szintén)