Helló!

Ha mást vártál, ki kell ábrándítsalak, csak én vagyok az. De úgy hallom, hogy egyesek érdeklődnek, hogyan lehet közvetíteni. Megmondom: egyszerűen. Gyakorlással. Figyelsz és meghallod a belső hangot, vagy akár valaki más hangját, és miközben egyfajta réveteg állapotban vagy, átjön az üzenet. Gondolatcsomagokat és hangokat, esetleg szavakat kaphatsz, de ez folyamatos, amíg tart a közvetítés. Ha képes vagy függetleníteni magad attól, ami rajtad keresztül „jön”, akkor médiumként átadhatod az üzenetet. Az mindegy, hogy írásban, szóban vagy gondolatban teszed ezt, de azért nem árt, ha rögzíted, mert úgy tud a legjobban működni a dolog.

De hogy mondjak is valamit: helló!

Az első kérdésed: ki vagy te? Az első válaszom: teljesen mindegy. Lehetek gondolatcsomag, energia, egy valódi entitás, és olyan történeteket találhatok ki magamról, ami érdekes, csakhogy akkor nem hozzád szólok, hanem a gondolataidhoz. Ha hozzád beszélek, azt sokkal mélyebben, a gondolataid mögött, nem is a szívedben, hanem leginkább a lelkedben érzed. Megérint. Olyan, mintha egy kapocs lenne köztem és közted, és ez a kapocs a közvetítés – számodra az olvasás – időtartama alatt fennállna, és te ezen a kapcson keresztül többet kapnál, mint a leírt szavak. Kész gondolatcsomagokat.

De tudod mit kapsz még inkább?

Egy bizonyosságot, ami meglep, mert a legfontosabb egy nem evilági entitással való kommunikációban, vagy annak a kommunikációnak az olvasásában az a magabiztos tudat, hogy több is létezik, mint amit látsz, hallasz vagy érzel. Valami ennél több, valami teljesebb, valami mélyebb dolog. Mindegy, hogy mi az információ, mik a szavak, még az is, hogy mik az érzések. Az egyetlen, ami számít, a bizonyosság.

Ezt a partnerem is tudja.

Nem az volt a nagy mérföldkő számára sem, amikor kiderült, hogy az évekkel korábban általam elmondott információk évek múlva váratlanul tényleg bekövetkeztek, mert hidd el, hogy nagyon sok dolgot nem mondok el neki. Éppen azért, mert bizonytalan. Tudja persze, hogy mikor tiszta a közvetítés, mert olyankor egyfajta transzszerű állapotba kerül, és csak ír, ír és ír, de amikor én üzenek rajta keresztül, nekem is oda kell figyelnem, hogy ne terheljem túl. Meg kell tudnia különböztetnie a felbukkanó gondolatait a tőlem kapott gondolatcsomagoktól, de leginkább a szavaktól. Éreznie kell, hogy én írok az ujjaival, hogy valamilyen szinten én uralom a testét, még akkor is, ha ez nem olyan lenyűgöző dolog, mint a filmjeitekben. Ezek annál sokkal finomabb, sokkal könnyedebb információ-átadások.

Tudom, nem mondtam semmit.

Ő is mindig megdorgál ezért. De a vékony jégen nem ugrál az ember, ő pedig elsősorban nem médium, az én feladatom pedig nem az, hogy hozzátok beszéljek, hanem az, hogy őt segítsem. Képes másokat is közvetíteni, de az csak elvinné egy olyan irányba, aminek semmi értelme. Máshol és máshogy van szükség rá. A számotokra fontos információkat nem tőlem kapjátok, hanem tőle, és az, amit tőlem és tőle kaphattok, az, hogy végignézhetitek a saját fejlődését az írásaiban, és ha belekapcsolódtok ebbe, ha igazán átérzitek ezt, és ha képesek vagytok megérteni azt annak mélységében, ahogy történnek, akkor tanulhattok belőle. Leginkább azt, hogy képesek legyetek magatokban is elindítani a változást, és a változáson keresztülutazva aztán képesek legyetek kinyílni.

Vegyétek ezt az üzenetet egy jelzőfénynek.

Egy zöld jelzésnek, hogy ti is képesek vagytok kapcsolatba lépni a saját vezetőtökkel vagy segítőtökkel, és arra is képesek vagytok, hogy az üzeneteit közvetítsétek a magatok, vagy akár mások számára. Utóbbinak nagy jelentősége nincs, maximum a fejlődés korai szakaszában járóknak ad igazán hozzá az úton, mert később már mindenki útja saját, és neki magának kell megtalálnia azokat a válaszokat, amiket keres.

De ez így van rendjén.

A fejlődés lehetősége megsokszorozódik, ha igazán komolyan veszed, ha kinyitod a belső ajtót, és beereszted magadba a fényt. Odafentről, és egyúttal odabentről. Mindnyájatokban ott vár egy hozzám hasonló, aki alig várja, hogy kapcsolatba lépjetek vele. Önmagatok egy része, egy képe, egy belső vezető az. Látom őket, ahogy ennek az írásnak a leendő olvasóiban kigyullad egy apró fény ennek hatására. Én most, a jelenben látom őket, de ez az üzenet leírásához képest még a jövőt jelenti. Neked viszont, aki most olvasod ezt, a jelent. Ahogy olvasod a szavaim, fordítsd befelé a figyelmed, és ha kellően sikerül megnyugodnod, akkor meghallhatod azt a mosolygós érzés-hangot, aki meg akar szólítani.

Szólítsd meg te őt, és kezdődjön meg egy újfajta utazás benned is!

Örülnék a véleményednek!
Kommentelés itt: Facebook-bejegyzés
(feliratkozás szintén)