Ébredés helyett.

Nehéz téma, és vannak félelmeim, hogy egyesek megsértődnek rajta, hiszen az utat mindenki a saját ütemében járja, kritizálni pedig mindig könnyebb, ugyebár. Az úton járás dicséretes, a haladás üteme más tészta. Megértem a lassabban haladókat, de elég sok ácsorgó is van közöttü(n)k. És mivel egy csapatban játszunk, a leggyengébb láncszem az egész csapat együttes erőssége – vagy éppen gyengesége. A bolygó csak akkor tud „felemelkedni”, ha mindenki hozzáteszi a magáét. Közös lónak meg ugye… Hát, azért vigyázhatnánk rá!

A téma az altatás.

Ez olyan spirituális „információkat” jelent, amik kellemesek, jól fogyaszthatóak, többségében pozitív üzenetet hordoznak, még sincs túl sok gyakorlati hasznuk. Van, akinél persze épp egy idézet „kattintja be” a szükséges felismerést, és lehet egy reménnyel teli írás is fogódzkodó a sötét órákban, de ezer meg ezer? Feldobják az embert, ezt elismerem, de ha egy ilyen után az a reakciód, hogy elégedetten hátradőlve lájkolsz egyet, és eltelít az érzés, hogy ma is fejlődtél spirituálisan, akkor kezdhetsz gyanakodni.

Ugyanis nem.

Ez nem fejlődés, hanem éppen olyan altatás, mint a hétköznapi valóság „zaja”, csak más irányba tereli el a figyelmed. Nem a témáról tereli el, mint például a meteorral vagy a földönkívüliekkel riogatás, hanem a témán belül, éppenséggel a lényegről. Nem több ez, mint ezoterikus köntösbe bújtatott elterelés, még akkor is, ha a legjobb szándékkal születik. Lássuk be, a kellemes olvasmányok képviselik az üzenetek nagy részét, és nyilván sokkal jobb elolvasni az olyasmit, hogy a Galaktikus Szövetség holnap megment mindenkit, mint azt, hogy valaki cseszeget téged, mint én most ezzel az írással.

A spirituális út nehéz – és pont.

Nagyon nehéz, és sok benne a szenvedés. Akármelyik nagy és felemelkedett mester élettörténetét el lehet olvasni, de egyik sem arról szól, hogy jött egy békegalamb, a vállára szállva rámosolygott, és ő ettől megvilágosodott. Szenvedésről, feladásról annál inkább. Lemondásról. Az összes lehetőség végigpróbálásról, aztán a teljes feladásról. És csak aztán a kegyelemről.

Ezt tapasztalod magadon?

Vagy életed legnagyobb problémája a közelébe sem ér a valódi szenvedésnek? Nem feltétlenül kell bőrletépő- vagy érfelvágó módon szenvedni, de ezen az úton a lelki szenvedés akkor is társ, ha az ember azt hiszi, hogy nem kell, hogy része legyen. Kelleni nem kell, de mégis a része. Kevesen születnek eleve gurunak, és kapnak ennek megfelelő nevelést már gyerekkoruktól fogva. A legtöbb embernek meg kell küzdenie érte, és ki kell érdemelnie azt. A spirituális úton tettekkel lehet haladni, nem pedig szavakkal meg lájkokkal. Az pedig végképp nem oké, ha rászánsz napi tíz percet a spirituális üzenetek olvasására, rögtön utána pedig gyűlölködsz egyet a kedvenc csoportodban. Működik, csak öngátló hatású. Egyet előre, kettőt hátra.

Vagy esetleg tényleg próbálkozol?

Nos, akkor viszont haladnod kellene. Ha mégsem, akkor csak önámítasz, és álmodsz tovább. Nekiszaladsz az útnak, talán komolyan is veszed egy ideig, aztán visszarántanak a szürke hétköznapok, jön a „megérdemlem” és az elmaradhatatlan önsajnálat, majd máris eltelt 1 év – vagy akár egy évtized. Változtál közben, vagy csak sajnáltad magad? Megértem, ha valóban nehéz a dolgod, de te meg azt értsd meg, hogy ez a te életed, amiért te tartozol felelősséggel, és csak te tudod kihozni belőle azt, amit előzetesen elterveztél. Együttérzésre számíthatsz, de a sajnálat csak tovább ringat az álmodban.

És most jöhet a kérdés:

mit akar ez a pimasz figura? Hogy merészeli megkérdőjelezni az erőfeszítéseimet? Sehogy. Ez a pimasz figura saját magának írja ezt a cikket (is), hogy emlékeztesse magát a saját lustaságára. Magát kérdőjelezi meg újra és újra, mert csak így tudja biztosítani a haladását az úton. Ha te ezen felháborodsz, akkor el kellene gondolkoznod a leírtak mondanivalóján. Akkor ugyanis, ha valóban járod az utad, ez az írás legfeljebb csak egy elégedett bólintást kell kiváltson belőled. Szóval ne alkudj meg, ahogy én sem teszem, és ne add fel soha! Az nem kifogás, hogy kevés vagy hozzá, mert ha az lennél, nem is járnád az utat. Ezeket a sorokat pedig végképp nem olvasnád.

Úgyhogy kelj fel és járj!

Ha fáj, akkor szorítsd össze a fogad, és csináld tovább! Ne értem, ne a közönségért, hanem saját magadért. Ha elbuksz, elbukhatsz úgy is, hogy mindent megtettél, de úgy is, hogy utána nehéz lesz a tükörbe nézni.

Ezért inkább legyen ez a tükör itt, amit most olvasol. Nézz bele, és ha kell, igenis vedd magadra!

Örülnék a véleményednek!
Kommentelés itt: Facebook-bejegyzés
(feliratkozás szintén)