Szinte hallom a mosolyod.

Most jó kedvedben kaptalak el, és megmosolygod már azt is, amit most olvasol. Nem azért, mert vicces, hanem mert jó érzés. Mert átfolyik beléd a sorok között, hogy az vidáman született. Semmi fájdalom, semmi szomorúság, semmi reménykedni akarás. Csak a magabiztos érzés, hogy a létezés örök.

Add tovább!

Fordítsd jobbra a fejed, vagy balra, és ha van a közeledben valaki, mosolyogj rá. Ne azért, mert kell, hanem mert így akarod. Adj, „csak úgy”. Miért ne, ha örömet okozol vele? Én se másért csinálom ezt, de nem lehet mindig csak korbáccsal hajtani. Néha fel kell sóhajtani, néha pedig felnézni az égre, és meglátni azt a szépséget, amit a nap sugarai adnak.

Nem lehet mindenki boldog egyszerre.

Valóban? Hát én ebben nem hiszek. Tudom, hogy minden érzést meg kell élni, és az érzések elől menekülni még a gondolatok meg nem értésénél is nagyobb önkínzás, de hogy vajon a Föld minden lakója lehet-e egyszerre boldog? Lehet. És hogy miért? Mert ha te az vagy, és körülötted mindenki csendben van, akkor mindenki mást is boldognak látsz. Olyankor még az eső is frissít, a hó is szikrázik, a hideg is friss, és a forróság is simogat.

Ez vagy te.

A valóságod felépítője, értelmezője, megélője és megtapasztalója. Az összes szereplő a te tükörképed, mert a számodra értelmezhető vonásaik alapján személyesíted meg őket, a saját fejedben. A történések a te értelmezésedben kelnek életre a saját életed színpadán. Amit nem látsz, hallasz, vagy bármilyen módon nem érzékelsz, az nem létezik számodra. Az a válasz nem ér, hogy olvashatsz róla, hiszen akkor ugyanúgy a fejedben kelted életre. Nincs más, csak te, a saját végtelen valóságod közepén, és csakis te értelmezed mindazt a történést, amit befogadsz – a magad számára.

Miért ne lehetne hát mindenki boldog? Tényleg, miért ne?

Örülnék a véleményednek!
Kommentelés itt: Facebook-bejegyzés
(feliratkozás szintén)