Tisztázzunk pár dolgot.
Sokadjára merülnek fel a lélek, elme, és hasonló fogalmak, úgyhogy szeretnék egy kicsit rendet tenni a fejekben, hogy én mit értek alatta. Megértem, ha egyesek nem lesznek nyitottak az én értelmezésemre, mert a sajátjuk „jobb”, de rendszer nélkül rend sincs, szóval csak remélni tudom, hogy a te „jobb” rendszered valóban egy rendszer, nem pedig csak gondolatok halmaza. Ha mégis az utóbbi, adj egy esélyt nekem (magadnak).
Rövid leszek.
A Szellem (vagy Tudatosság) az öntudatra ébredt „üresség” teremtő-megfigyelő aspektusa, mely egyben önmaga teremtménye is. Az elme a Szellem (Tudatosság) megnyilvánulása az észlelőben. Az (emberi) test a létezés földi, harmadik dimenziós valóságának megtapasztalásához használt, érzékeléssel rendelkező, fizikai szinten megnyilvánuló eszköze. A tudatosság az elme észlelési, megértési és döntési, azaz tapasztalatszerzési képessége. A tudat az elme tapasztaláson alapuló működése. Az öntudat a tudatosság, mint képesség sajátjaként való felismerése az elme által. A Szellem tehát maga a „rendező elv”, a teremtő „képesség” a létezésre. Vagyis a létezés maga, méghozzá azáltal, hogy a semmiből felismeri önmagát, és önmagán keresztül minden mást. A Szellem az elmén keresztül nyilvánul meg, és ezalatt határozottan nem csak az emberi elme értendő! A „semmi” egyszerűen csak ráébred arra, hogy ő semmi, és ezzel rögtön el is különül a semmitől, vagyis „valami” lesz, ami önmagában további „valamiket” felismerve (teremtve) egyszerre („idővel”) „mindenné” is válik. Nehéz ezt elképzelni, de most nem regényt akarok írni, így ha mélységében akarod ezt érteni, akkor olvasd el a könyvem. Méghozzá kellő akarással és kitartással.
Van még egy tisztáznivaló.
Az ego. Ezt aztán végképp ezerféleképpen értelmezik, ezért hadd vezessem be az én 1001. értelmezésem: az ego az elme önmagához való viszonyulása a test függvényében. Vagyis: az önmagát a testben megtapasztaló elme. Semmi több. Egója mindenkinek van, akinek teste, a kérdés csak az, hogy az ember „túllát-e” ezen, vagy pedig hagyja, hogy az elme belefeledkezzen a testbe, és elhiggye az egót, mint egyedüli létezőt. Az emberek többsége így éli le az életét, a „plecsnik” árnyékában: ez a nevem, ezek a kezeim és a testem, azok meg nem én vagyok! Szomorú ez, de ha önmagunkra (teljes) létezőként tekintenénk, akkor rájöhetnénk, hogy nem csak egy test vagyunk. Ha ez az illúzió feloldódik, és zsigeri szinten is megértjük annak hamis mivoltát, akkor beszélhetünk felébredésről.
Mire ébredünk fel?
A valódi énünkre. Pontosítok: annak létezésére. A „teljes” elménk létezésére. A szellemi mivoltunkra. Önmagunkra, mint nagyobb létezőre – nem csak emberként. Az egymásba ágyazott valóságok (teremtmények) elvére. De itt még csak felébredésről beszélek, vagyis itt még csak az elveket ismerjük fel, és ezáltal találjuk meg önmagunk helyét ebben a (tágabb) világban. Ha még egy lépéssel továbbmegyünk, akkor megvilágosodunk: ekkor a valódi énünk helyébe lépünk (vagy ő a miénkbe, értelmezés kérdése). Ekkor ébredünk rá teljesen arra, hogy kik is vagyunk valójában egy vagy több iterációs szinttel „feljebb”, és onnantól fogva akár abból a „felettes” szemszögből (tudatpontból) is tekinthetünk önmagunkra. Akkor már nem csak „tudjuk”, hogy van „felettünk” valaki, hanem át is éljük ezt (őt).
És akkor a lélek.
A másik agyoncsépelt kifejezés. Az emberek egy része a lelket valamilyen vallásos színezettel értelmezi, de úgy általában a testen túli létezőnkként gondolunk rá. Én sem akarok igazságot tenni, ezért használhatjuk a lélek szót a valódi énünk szinonimájaként, vagy akár a Szellem „ránk” vonatkozó „darabkájaként”, de akár még Istenként, vagy Isten lényegeként is. Lehet megszemélyesített fogalom (vagyis a saját lelkünk), de megszemélyesítetlen is (általában a Szellem, vagyis az „elv”). Mivel nincs pontos meghatározása, mert kultúrafüggő az értelmezés, ezért ennél jobban nehéz is megfogalmazni. Ebből adódóan pedig a lélekkel kapcsolatos viták is parttalanok, hiszen azt a kérdést, hogy kinek van lelke, és kinek nincs, mindenki másképp értelmezi.
Ha úgy érzed, hogy nem mondtam semmit, akkor olvasd el a könyvem, az még nagyobb semmit fog mondani – de legalább rendszerbe foglalja azt. Így akár minden is lehet belőle – benned. Kiindulási alapnak jobb, mint a rendszertelen semmi, nem?
Örülnék a véleményednek! Kommentelés itt: Facebook-bejegyzés (feliratkozás szintén)