A zaj lényege, hogy a zajban tartson.

A társadalom összes rád erőltetett cseszegetése arról szól, hogy benne tartson ebben a burokban, hogy megegye a figyelmed, és lefáradj annyira, hogy még véletlenül se tudj befelé fordulni. Hogy ne tudj lelkileg fejlődni. Vámszedők ezek: a figyelem vámszedői. Minden hétköznapi mozzanat, ami a modern társadalomban történik, szinte kizárólag arról szól, hogy ne tudj kitörni a mókuskerékből. Az iskola, a munkahely, a kormányzat, a törvények, de még a társadalom és a közösségi hálózat is azért zenél, hogy téged átneveljen, irányítson, és elvonja a figyelmed. Nem lenne igazán butább a gyerek akkor sem, ha otthon tanulna, vagy csak heti 1-2 napot járna iskolába, cserébe sokkal többet játszhatna a barátaival. Így pedig jobban kialakulhatna a saját valódi érdeklődési köre, és a kreativitása is kibontakozhatna. Annál biztosan jobban, mint hogy lehúz egy-két évtizedet az iskolapadban, ahol megtömik a fejét egy szekérnyi baromsággal, aminek a nagy részére a vizsgák vagy az érettségi után úgysem fog emlékezni.

Nem a tudást vonom kétségbe, hanem annak átadását és célját.

Az iskola ugyanis egy ketrec, ahol azért „hizlalják” a gyerekeket, hogy aztán a munkaerőpiacon levághassák őket. Az emberek nagy részének bőven elég lenne a négy elemi, de a szülő gyomra máris görcsbe rándul: „Jaj, de akkor ki lesz belőle? Egy gyári munkás?” Mert egyébként két diplomával mi lesz belőle? Egy lelki nyomorék, aki kettővel jobb autóval és divatosabb ruhákban járhat be a munkahelyre, majd onnan egy szebb házba eshet haza, hogy hullafáradt agyát egy képernyő előtt tompítsa tovább, amíg bele nem zuhan a puhább és kényelmesebb ágyába. Az életünk vége mindenesetre ugyanaz: meghal a szegény, de meghal a gazdag is. Talán kicsit később, de az utolsó lélegzetvétel előtt biztosan nem arra fog gondolni, hogy mennyit dolgozott, hanem arra, hogy mi mindent vett el az életéből a zaj.

A lehetőség persze adott rá, hogy kilépjünk belőle.

Hiszen régen is éltek emberek, amikor még nem volt igazán zaj, ráadásul a falvak közösségei segítették is egymást, a gyerekek pedig hasznos tudást szerezhettek a ház körül. Birtokába kerülhettek a „magukhoz való észnek”. Na és te? Össze tudsz rakni elemekből egy bútort? Le tudod cserélni az olajat az autódban? Legalább azért egy villanykörtét ki tudsz cserélni két diplomával?

Ha megnézed, mekkora hasznos tudással rendelkezel,

rájössz, hogy mennyire vert át a társadalom. Hogy mennyi idődet rabolta el tőled, és mennyi haszontalan tudást tömött beléd azért, hogy „jobb” életed lehessen. Ami persze ugyanúgy mentális rabszolgaságot jelent a félelem társadalmában, ahol senki sem meri megkockáztatni a „kitörést” az önálló életbe. Mert bizony te is elhiszed, hogy fontos az iskolai előmenetel és a papírok ahhoz, hogy felnőttként sikeres légy! De ha egyszer nem tanítottak meg arra, hogy valódi döntést hozz a saját sorsodról, hanem csak arra, hogyan kövesd a zajt, akkor nem csoda, ha félsz ellene menni. Hiszen ha mindenki a zajban él, a zajban dolgozik, és még a kikapcsolódáshoz is a zajt használja, akkor a zaj biztosan jobban tudja, mi a jó neked, nem igaz? Minek az eredeti gondolat vagy a hasznos tudás, ha ott a zaj? Így kondicionáltak minket, és így uralkodnak rajtunk – de kik?

Olyan, mintha egy hatalmas vászon lenne kifeszítve köréd, gömb alakban.

Te, vagyis az elméd áll középen, a vászon pedig minden olyan eseményt, ingert, történést megjelenít, amit te gondolsz – te pedig aztán ezt tőled függetlenként, vagyis külső ingerként értelmezed. Ha azt gondolod, hogy csúnya vagy, akkor a „vásznon” megjelenő emberek ezt fogják gondolni rólad. Pontosítok: teljesen mindegy, hogy ők mit gondolnak vagy hogyan viszonyulnak hozzád, benned ez úgy fog tudatosulni, hogy „azt gondolják rólam, hogy csúnya vagyok”. Ettől pedig még csúnyábbnak érzed magad, mert tovább gerjeszted „befelé” az önhiteddel azt, amit elképzelsz. Ugyanez igaz bármire: elhiszed, hogy felnőttként is szegény maradsz, ezért a szegénység kerül a vásznadra, és mindenki, aki vászonról letekint rád, pontosan ezt sugallja feléd – vagyis úgy fogalmazódik meg benned, hogy szegénynek tartanak. Te pedig szegény is leszel egész életedben. Így működik a teremtés, csak éppen tudattalanul. Bármi, amit kétségek nélkül (ez a kulcs!) elhiszel, az a valóságoddá válik a tükörben. Kivetíted magadból, majd pedig felfogod az érzékszerveiden és a bejövő ingerekről alkotott gondolataidon keresztül, és megéled – azt, amit te magad teremtettél! A csúnyaságot és a szegénységet ugyanúgy, mint a szépséget és a gazdagságot.

Azért zseniális ez a rendszer,

mert gyakorlatilag bármit képes visszatükrözni, amit megteremtesz. A rendszer maga, vagyis az elv mindössze annyi, hogy amiben hiszel, azt megéled valóságként a „tükrön” keresztül. Nem másért működik ez, mint azért, mert te magad is ténylegesen teremtő isten vagy, akit éppenséggel bezártak ebbe a gömbbe, amiben a teremtésed nem terjedhet a gömb határain túlra. Így hát a gömb belső felületére teremtesz, és azt éled meg valóságként. Még ez sem igaz, mert valójában teremthetsz a gömbön kívül is, de ahhoz először meg kell haladnod magát a rendszert. Azért lesz ugyanis a gömb belseje a te „véleményvalóságod”, mert hiszel magában a gömbben, mint rendszerben – így ezt a rendszert is te teszed érvényessé önmagad számára. Te magad zárod be saját magad ebbe a gömbbe a hiteddel! Azt is el tudom képzelni persze, hogy ez a „hit” egy egyezség volt a földi inkarnáció előtt, amikor a „lelked” úgy döntött, hogy kétségek nélkül hisz a gömb-rendszerben, és ezzel önmagát (vagy egy részét) leküldi a földi valóságba, megtapasztalni az életet. Egyszerűbben: elalszik, és megálmodja a földi valóságot.

Ennyi, és egy jottányival sem több.

Ez a „gömb-rendszer” a mi földi valóságunk „motorja”. Nyugi, értem én, hogy rengeteg dolog eleve adott a valóságunkban, amiket nem találhattak ki és nem örökíthettek tovább az első emberek, csakhogy ahogy egy videojátéknak is van története és szabályai, úgy a mi valóságunknak is. Mint például a bolygónk elhelyezkedése és klímája, a gravitáció, az időjárás, és ehhez hasonlók. A 21. század társadalmi berendezkedése szintén „adott”, de ez már az elődeink közös munkájának az eredménye. A te „választásod” pedig belépéskor a születési helyből és időből, illetve a szüleidből következik, mert ezek határozzák meg a genetikád, a nevelésed, és többé-kevésbé az életed korai eseményeit is. Ezek kondicionálnak arra, hogy ki is vagy te, és ezekből az alapokból épül fel a hitrendszered, ami aztán felfesti az egész életed a gömböd belső falára – saját magadnak. Kár, hogy nem tanítják meg nekünk idejekorán, hogy az egész csak egy illúzió.

Nos, ez a tükörvalóság.

Most pedig ugorj vissza gondolatban az első részben taglalt zajhoz, és kérdezd meg magadtól, hogy mégis ki uralkodik rajtad – és kinek az akaratából.

Örülnék a véleményednek!
Kommentelés itt: Facebook-bejegyzés
(feliratkozás szintén)