Hétfő után kedd, vasárnap után hétfő.

Ezek a legnehezebb váltások. Az elsőnél erőt veszel magadon, hogy csináld, a másodiknál pedig beletörődsz a sorsodba. Kedd után a szerda, aztán a csütörtök, pénteken pedig már örülsz a hétvégének, ami úgy elrepül, mintha meg sem történt volna. Abba már ne is menjünk bele, hogy a hétvégéd mekkora részét töltöd a hétköznapról megmaradt teendőiddel, és a végén mennyi időd marad magadra és a pihenésre.

Észrevettem valamit.

A megfigyelés nem új, és sajnos sokkal kevesebbszer alkalmazom tudatosan, mint kellene, de az életem már számtalanszor visszaigazolta a létezését. A lényege az, hogy az adott napon nagy valószínűséggel azt fogod csinálni, amit a megelőző 3 hasonló napban csináltál. Egy átlagos hétköznap este a szabadidődben azzal foglalkozol, amit a megelőző hétköznapjaidon csináltál. Ha könyvet olvastál, akkor nagy valószínűséggel könyvet fogsz olvasni, ha a barátaiddal találkoztál vagy filmet néztél, akkor pedig azt. Ha voltál olyan szerencsés, hogy a spirituális fejlődéseddel foglalkoztál, akkor azzal foglalkozol most is. A hétvége kicsit másképp néz ki, mert az a hétvégéidhez fog igazodni, vagyis nagyobb valószínűséggel kirándulsz a következő hétvégén, ha a megelőző hétvégéken is ez volt a programod.

Nehéz megtörni ezt a kört.

Nem azért, mert tudatossággal nem szakítható meg, hanem azért, mert nagy az esélye, hogy aztán újra belefeledkezel a következőbe. Ha például hetek óta a közösségi média görgetésével töltöd az estéidet, akkor ugyan megszakíthatod ezt azzal, hogy erőszakkal elkezdesz sorozatokat nézni, akkor viszont azon kapod magad hetek múltán, hogy abba feledkeztél bele. Ha aztán arról váltasz esetleg a barátokkal töltött játékra vagy az olvasásra, 3 nap múlva máris abba fogsz „belefagyni”. A minta mindig ugyanaz: azt csinálod ma, amit az előző 3 napban csináltál. Figyeld csak meg!

Mi hát a megoldás?

A válasz nem bonyolult: megtörni a kört. Csakhogy mindezt nem csak egyszer kell megtennünk, hanem rendszeresen. Egy olyan elmeprogramot kell gyártanunk magunknak, ami felügyeli a monotonitást az életünkben, és amint az tudatossá válik, azonnal figyelmeztet rá. Akkor viszont nekünk igenis erőt kell vennünk magunkon, és újra és újra meg kell szakítanunk azt! Abbahagyni a közösségi médiát, a sorozatnézést, vagy bármit, amit megszokásból csinálunk – különben az felfal bennünket. Ha nem nálunk van a kontroll, akkor az életünk nem más, mint egy passzív illúzió, ami csak megtörténik velünk, nem pedig megéljük azt.

Tudom, kenjem a hajamra.

Hát, kend te is! Nyilván csak okoskodom itt, mert én is hibázok rendszeresen, viszont ha emögé bújsz, akkor felelősséget hárítasz. Miben különbözik ez attól, mint amikor rossz jegyet kaptál az iskolában, és azzal védekeztél, hogy mások is? Változtatott ez a rossz jegyeden, vagy csak egy felelősséget elkerülő felnőtté váltál tőle, aki mindig másokra mutogat azért, hogy önmagának ne kelljen tennie a saját sorsáért? Nem hozok példát, de ha körülnézel a környezetedben, rájöhetsz, hogy a zajban mindenki a zajra mutogat, és csak kevesen vállalnak valódi felelősséget önmagukért. Kevesen értik meg a tükörvalóság működését, és fogadják el, hogy minden veled történő dologért te, és csakis te vagy a felelős. Talán nem tudatosan, de ez mit sem változtat a lényegen. Hiszen a megoldás is a te kezedben van.

A döntés ugyanis a tiéd.

És ez a kulcs. A döntéssel tudatosságot hozol életed folyamataiba, és így határozatot hozhatsz arról, hogy örökre kanosszát akarsz-e járni, vagy pedig hajlandó vagy hinni annyira önmagadban, hogy vállalod ezért akár a keresztre feszítést is.

Örülnék a véleményednek!
Kommentelés itt: Facebook-bejegyzés
(feliratkozás szintén)