Csodálatos gondolataim vannak, és lehet is tőlem tanulni.

Csak ugye kérdés, hogy ki érti egyáltalán azt, amiről beszélek. Megszoktam már, hogy korlátozott visszajelzést kapok, és nyilván a mindent megmagyarázó stílusom sem a legmegfelelőbb ehhez, mert egy idő után inkább legyint a partner, és rám hagyja.

Mostanában azért írok kevesebbet, mert már én is unom magamat.

Unom a világmegváltó gondolataimat, unom mások kéretlen okítását, és egyre többször látom magam kívülről, amint érdektelenségbe fullad a közlendőm. Csukott fülekre talál. Friss aggyal én is sokszor felteszem magamnak a kérdést, hogy mégis mi a rákért akartam megváltoztatni bárkit is.

Azért, mert magamat akarom megváltoztatni.

Ilyen a tükörvalóság. Azt veszed észre másban, ami téged foglalkoztat, és azért akarod a világot megváltani, hogy megválthasd önmagad. Ha ez sikerült, az út végén talán békére lelsz önmagaddal, de az is lehet, hogy a háborgó lelked árnyéka végigkísér az utadon.

Talán többre mennék azzal, ha egyszerűen belenéznék a tükörbe, és megváltoztatnám közvetlenül magamat. Olyanná, amilyen lenni szeretnék.

Örülnék a véleményednek!
Kommentelés itt: Facebook-bejegyzés
(feliratkozás szintén)