Kezdetben volt a semmi.
Aztán jött az ember, és kézmozdulatokkal meg huhogással kommunikált. Aztán kialakult a beszéd, majd sokkal később az írás is. A tudás így sokkal egyszerűbben átadhatóvá vált, és az emberek éltek is vele – noha sokáig csak kevesek luxusa volt a könyv. A technológia fejlődésével azonban egyre többen engedhették meg maguknak az olvasást, csakhogy ekkor jöttek a filmek. A mozik „csodálatos” képi világába egyedül csak a televízió rondított bele, viszont ezzel beköltözött az otthonokba is az egyszerűsített tartalomfogyasztás. Bár ez sokáig együtt tudott működni a könyvekkel, és kezdetben még a tévé is részben oktatott, de a könyv hosszú, a moziba el kell menni, a tévében pedig ott a sok reklám. A könyvek helyét a filmek, a filmek helyét pedig lassan a sorozatok vették át. Mert jobban fogyasztható. Az internet és az okostelefon segítségével még inkább, ráadásul bármikor, ezért az 1 órás epizód legyen inkább fél órás. Sőt, most már inkább csak 10 perces.
Falatok.
A főzés helyett készétel, lehetőleg dobozban, mikrohullámú sütőben elkészítve. Gyors, ízletes, és mindegy, mi van benne. Ha éhes vagy, csak bekapsz egy müzliszeletet vagy csokit. Kibontod, beleharapsz négyet, és kész – máris nem vagy éhes. Végtelen ízben, egészséges jelöléssel, egyszerűen. Készétel helyett hamburger vagy pizza, főzés helyett főzőműsor nézése. Még jobb, ha valóságshow-szerű, mert akkor még élvezetes is. És közben lehet chipset enni. Egy gyors, mikrózott vacsora a családnak, aztán mehet mindenki fogyasztani: a gyerekek a netes játékot, a felnőttek a sorozatokat.
Instant boldogság.
Gyors, egyszerű, kényelmes. És persze egészséges – legalábbis ez van ráírva. Mindenre marad idő ebben a csúnya, rohanó világban, ahol mindenhonnan jön az információ és a zaj, minden annyira nehéz és megerőltető, és alig várja az ember, hogy végre kikapcsolódhasson. Hát kinek van ideje könyvet olvasni vagy főzni, amikor ott az 5 perces sorozatepizód és a fagyasztott étel? Mivel gyors, még több fogyasztható belőle, és a szemünk és a szánk csak falja és falja az elénk tett valóságot.
Facebook? Instagram? YouTube?
Tökéletes! Egy darab ujj kell hozzá, ami görget, és az a rengeteg színes kép, a lehetőleg minél rövidebb szövegek, és meg sem kell szólalnunk: elég egy lájk. Az ujj dolgozik, az elme befogad, egyre többet és többet. Még csak keresni sem kell, hiszen a drága jó algoritmusok majd gondoskodnak rólunk. Jobban tudják ők, hogy mit szeretünk, és mivel az információ végtelen, sosem hagynak unatkozni. Ha pedig valami igazán fontos dolog történne, majd csippan egyet a kis kedvencünk, az okostelefon, ami az agyunk meghosszabbításaként, vagyis lassan helyettesítőjeként gondoskodik mindenről. Ébreszt, figyelmeztet, éberen tart, és elűzi az unalmat. De leginkább altat. A nap 24 órájában. De csakis azért, hogy le ne maradjunk semmiről! Hát hogy hagyhatnánk ki, hogy a szomszéd Marika néni macskájáról elkészült a századik fotó? Hiszen olyan cuki!
Mondanám, hogy szégyelljük magunkat,
de úgyse fogjuk. A legtöbben el sem jutunk idáig az olvasásban, mert ez a cikk egyszerűen túl hosszú. Ráadásul gondolkodásra kényszerít. Szembesít. Talán egyesek hozzám hasonlóan nevetnek egyet rajta, de aztán úgyis továbbgörgetnek a következőre…
Jött egy üzeneted: fogyasztanod kell!
A gondolatmenet megelőző cikkét itt találod.
Örülnék a véleményednek! Kommentelés itt: Facebook-bejegyzés (feliratkozás szintén)