Bepakoltál mindent?

Tervek készen? Felkészültél az utazásra? Akkor indulhatunk.

Sokaknak fontos, hogy honnan jöttek,

és mi az „életfeladatuk” – már ha létezik egyáltalán ilyen. Az „előző életek” és a „sors” sokak szemében nagyobb fontossággal bír, mint hogy megértsék az elme működését, és annak valósághoz való viszonyulását – vagyis azt, hogy a valóság az, amit annak hiszünk. Pedig fontos lenne megérteni ezt is – és ehhez csak egy könyvet kell elolvasni hozzá –, mert ez univerzálisan igaz minden állapotra, míg az előző élet, vagy a sors csak lokálisan, például a „földi valóságra” jellemző tulajdonság.

A történet nem más,

mint a minket körbevevő valóság, annak kialakulása, pontosabban az arról, és a saját benne foglalt szerepünkről való hitünk. Nem akarom kisebbíteni a jelentőségét, hiszen ez tölti ki a hétköznapjainkat és a gondolatvilágunk nagy részét is, de ugyanakkor igenis fontos, hogy felismerjük, hogy ez „csak” a történet.

A földi élet manapság

nagy problémával néz szembe – persze csak a mi szemszögünkből. Az emberiség túlnépesedett, kiszipolyozta a bolygót, a többség pedig látszólag az „egyszer élünk”, illetve az „úgyis mindegy már” elvet követi a klímaváltozással kapcsolatban. Komoly a helyzet, de mivel eközben az információs társadalomban is eljutottunk odáig, hogy mindenki szót kaphat, egyszerre borul ránk az összes eddigi szőnyeg alá söpört probléma, és persze, hogy egyszerre akarjuk azokat is megoldani. Faji vagy nemi kérdések, ideológiák, tolerancia, a bolygó kipusztulása, más bolygók kolonizálása, új hatalmi világrend, háborúk, és persze a földönkívüliek kérdése. Biztos kihagytam jó párat, de a lényeg, hogy mintha most egyszerre kellene megbirkóznunk az összes problémával, méghozzá úgy, hogy azok közül nagyjából egyet sem tudunk megoldani a hátralévő időben.

Halálra ítéltük magunkat.

De már nem először a történelem folyamán, és valószínűleg nem is utoljára. Sokan érzik, hogy az „utolsó időkben” élünk, az Apokalipszis közeleg, így meg sem lepődtem, amikor egy jó barátom a minap kifejtette, hogy lemondtak a gyerekvállalásról, mert az eljövendő világra gyereket hozni egyszerűen felelőtlenség. Nem vitázom vele, mert ez egyéni döntés, és lássuk be, a „kényelmes” időszak valóban véget érni látszik. Az élet persze megy tovább, és ha mégis befuccsolna az emberiség történetének ezen ciklusa, a bolygó attól még tovább fog élni, hiszen mindig megújul, és akkor majd pár százezer év múlva újra megjelenhet rajta egy intelligens életforma.

Vagy ragaszkodunk a mostanihoz.

Azt hiszem, abban a többség egyetért, hogy ha a tudósok 90%-a azt mondja, hogy nagyon sötét jövő elé nézünk, majd ezt 5 évente felülvizsgálva egyre rosszabb és rosszabb előrejelzéseket közölnek, akkor bizony meglehetősen kevéske ilyen 20 éves időtávú célként kitűzni a tudomány által elvárt változtatások felét – sem. Egy kényelmes élet után senki sem fog a vadonba költözni az élete hátralévő részére, hogy a gyerekének is legyen jövője, hanem inkább bulizik még egy nagyot, aztán majd meglátjuk, mit hoz a holnap. Senki sem tudja, mit hoz. Reménykedünk benne, hogy vannak valakik, akik kézben tartják a dolgokat helyettünk, csakhogy azon az óriási bulin látszólag mindannyian részt veszünk, vagyis úgy tűnik, hogy a valódi tetteket lecseréltük a reményre, hogy ezzel legalább a lelkünket megnyugtassuk.

Szóval kész a bőrönd, és indulhatunk.

Te honnan jössz? Egy másik galaxisból küldtek, hogy csatlakozz a hozzád hasonlókhoz, és megmentsd a Földet az utolsó időkben? Egy eltévedt, magányos utazó vagy az Univerzumban, aki ki akarta próbálni, hogy milyen a Földön élni? Netán Jézus küldött követnek? Vagy véletlenül sodródtál ide? Esetleg nem hiszel a sorsban, azaz „csak” megszülettél, és ugyanúgy nem lesz semmi sem a halálod után, ahogy az életed előtt sem volt?

Nem akarom kisebbíteni egyik jelentőségét sem,

mert ha megfigyeled, ezek többsége ugyanazt az elvet követi. Van egy „terv” az életpályára vonatkozóan, amit nevezhetünk sorsnak, de ez nem több, mint egy (előre) kitalált történet. Szép történet persze, de akkor is csak egy történet. Nyilván hülyeség lenne úgy elkezdeni egy játékot, hogy nincs még célunk sem, tehát feltételezhető, hogy az ember születése előtt valóban létezik egy ilyen terv, és az életutunk jó esetben le is követi ezt, de mi, emberként nem igazán lehetünk tisztában ezzel. Egyeseknél ugyan átszivároghat a fátylon, mások képesek lehetnek ráérezni, és biztos vannak olyanok is, akikből egyszerűen nem törlődött ki teljesen a születéskor. Ha így vagy vele, vagyis „érzed” az utad, akkor te is közéjük tartozol.

A legjobb, amit tehetsz:

engedd, hogy önmagad légy! Ne torzítsd el azt, ami rajtad keresztül ki akar áramolni. Ha úgy érzed, hogy életed története te magad vagy, akkor éld meg azt. Ha úgy érzed, hogy a benned feszülő valaki más, mint akit az élet színpadán eljátszol, akkor válts műfajt, és ne színészkedj, hanem inkább stand up-olj, vagyis add önmagad. Játszd önmagad! Engedd szabadon azt, aki belül vagy, és engedd, hogy megtörténtté tegye mindazt, amiért jöttél. Ha most, amikor ezt olvasod, egyúttal érzed is, amiről beszélek, akkor ne foglalkozz vele, hogy hangzik ez a „normális” világ szemében, mert az érzések erősebbek a gondolatoknál, és a saját bőrödön érezni valamit mindig erősebb tapasztalás, mint egyszerűen csak megtanulni másoktól annak ellenkezőjét. A normalitást.

Nem beszéltünk még a szabad akarat kérdéséről.

Hiszen, ha eleve elrendeltség van, vagyis létezik életút, akkor mitől szabad az akaratunk, ha úgyis az történik, aminek történnie kell? Tudom, ott a döntésünk, ami meghatározza, hogy az adott pillanatban mit hogyan teszünk – vagy eggyel távolabbi nézőpontból azt, hogy milyen valóságot teremtünk magunknak. De vajon ez a teremtett valóság tényleg a mi döntésünk, vagy csak sodródunk egy előre megírt forgatókönyv mentén, és azt hisszük, hogy a mi döntésünk? Az, hogy most leírom ezt a mondatot, az én döntésem, vagy csak hagyom, hogy megtörténjen? Az életünket átéljük vagy megteremtjük?

Számít?

Ha minden közül bármit választhatsz, és minderre végtelen idő áll a rendelkezésedre, akkor a választásod szabad akarat, sors, véletlen, vagy pedig „csak” választás? Hiszen minden sorra fog kerülni, ráadásul nem is egyszer, hanem végtelenszer. Tényleg ennyire fontos a sorrend? Tényleg fontos azt hinnünk, hogy egyediek és megismételhetetlenek vagyunk, és földi emberként az Univerzum közepén valós, szabad akarattal rendelkezünk? Ha a világ összes gondolata a te fejedben lehetne, akkor nem te lennél az egész világmindenség? És, mivel mindenki a saját szubjektív valóságát éli, vajon a fejeden „kívüli” gondolatok léteznek egyáltalán? Az vagy, akit úgy hiszel, hogy mások gondolnak rólad, vagy pedig az vagy, akit magadnak hiszel? Az ego gondolata vagy a testről, vagy a test mögötti lélek? A döntést te hozod egóként, vagy te hozod sorsként, vagy te hozod lélekként, vagy te hozod világmindenségként, vagy pedig csak véletlenül megtörténik? Esetleg csak az élet önkifejeződésének egy „pillanata”, vagyis egy állapota vagy? Ennek fényében újra megkérdezem: számít? Van ennek bármi jelentősége?

Az utazás elkezdődik,

és aztán egyszer majd véget ér – innen nézve. Máshonnan nézve végtelen párhuzamos utazás zajlik egyszerre, megint máshonnan nézve pedig az összes egyetlen pillanatban történik, és éppen egyetlen pillanatig tart.

Ebben a pillanatban. Most.

Örülnék a véleményednek!
Kommentelés itt: Facebook-bejegyzés
(feliratkozás szintén)