Mindig érte dobog.

Felébred, ránéz, és csak mosolyog. Jól érzi magát itt. Ez az ő világa, az ő édesanyja. Biztonságos. Szeret leheveredni a füvébe, szereti beszívni a párás illatát az eső után, az ezer meg ezer virágszirma között szaladgálni, a fái árnyékában pihenni. A hegyi patakok csörgedező tisztaságát hallgatva az erdők és hegyek vonulatán elmerengeni. Az édesanyján.

Feltűnik egyáltalán?

Ő vesz körül minket, és ezt annyira természetesnek vesszük, hogy említésre sem méltatjuk. Azt sem vesszük észre, hogy él. Pedig ez az ő természete – a természet. A méhek zümmögése, a lágy tavaszi szellő, és az otthon, amit nyújt nekünk. Pedig meg sem állunk, hogy megköszönjük. És mégis.

Élt, és élni fog.

Ő már akkor nevelte gyermekeit, amikor az ember még kósza gondolat sem volt, és akkor is fogja, amikor már elfeledett emlékek sem leszünk. Más a lépték, amiben érez, és bármit is teszünk vele, annál csak nagyobb epizódok történtek az életében. Mind túlélte, és még jó ideig túl is fogja mindet.

Mégis szeret.

Még ha mi észre sem vesszük őt. Akkor is ismeri és szereti minden egyes gyermekét annak minden egyes érzésével és gondolatával együtt, ha azok csak révetegen bambulnak a kis képernyőikbe, és hülyeséggel tömik az agyukat. Számolják a perceket, nehogy „unatkozzanak” egy percig is, miközben egyetlen, a jelenben a szeretetük kimutatásával eltöltött másodperc többet érne százezernyi képernyőnél. De az minek?

Közöny.

Pénz. Verseny. Hatalom. Aztán anyánk köhint egyet, és tavak száraznak ki. Egyet mozdul, és kontinenseket önt el a víz. Miközben nyomkodjuk a szent eszközt, és két pofára tömjük a sűrű kőolajat, vastag füstfelhőt eregetve magunkból, csak mérhetetlen ostobaságokat beszélünk. Vagy csak én?

Emeld ki a fejed, huszonegyedik századi vándor!

Mögötted milliárdok, melletted éppen most nagyjából 8, előtted még tízmilliárdok az úton, és valahogy ki kellene mutatnod a szereteted. A képernyőt nézheted, de a bálványimádást már évszázadokkal ezelőtt magunk mögött kellett volna hagynunk. A jövőbe a nyitott szív és elme vezet, nem a kicsinyes butaság. Mindenkiben megvan, de ideje lenne mindnyájunknak hátrahagyni ezt.

Most felnézhetsz a képernyőből. Próbáld meg kimutatni a szereteted. Bármivel.

Örülnék a véleményednek!
Kommentelés itt: Facebook-bejegyzés
(feliratkozás szintén)